Nemzetközi labdarúgás

Spanyol középpályással erősíthet a Borussia Dortmund

""

Német sajtóértesülések szerint hiába jelentette be a Juventus és a Milan is, hogy igényt tartana a húsz éves játékos szolgálataira, a Borussia Dortmund felrúghatja az olaszok terveit. A Bundesliga címvédője felvette a kapcsolatot a játékos ügynökével és klubjával, a Málagával is, miszerint januárban szívesen leszerződtetnék a középpályást.

Isco-eredeti nevén Francisco Román Alarcón Suárez– a Valenciában kezdte pályafutását, majd 2011-ben hazatért szülővárosa csapatába, ahol eddig negyven mérkőzésen lépett pályára, és ezeken hét gólt szerzett. 2007-ben U17-es világbajnoki bronzérmet szerzett a spanyol válogatottal.